Le Coin
cégtörténet
A LE COIN története
1996 Magánvállalkozásként megalakul az első nyomdaipari vállalkozásunk, amely egyszerű reklámhordozók nyomdai kivitelezésével és gyártásával foglalkozott. Ám a gyártás orientált profil lassan, de biztosan gyarapodott így, nemcsak új digitális és más nyomógépeket vásároltunk, de igény mutatkozott egy testhez álló székhely kialakítására, ahol megrendelőinket illőn fogadhatjuk.
Így 2006-ban, a hatodik kerületi Zichy Jenő utcai irodába költözünk. A változás jótékonyan hat megrendelőinkre és a fejlesztésekre egyaránt. A növekedő példányszámok és a magasabb minőség kiszolgálására tovább fejlesztettük gépparkunkat bővítettünk, digitális nyomdagépeket vásároltunk, beszereztük az első kártya nyomtatónkat, és ebben az időben fordult érdeklődésünk a honlapok tervezése és az ezzel kapcsolatos szolgáltatások valamint a teljes körű grafikai kiszolgálás irányába, mely komoly szakirányú munkaerőt igényeltek, ezért új kollégákkal is gyarapodtunk.
2008. Ez az év a jelenlegi, Lovag utcai központba költözés időpontja. Itt alakítottuk ki a mára szerteágazó szakterületeink csomópontját, és az elképzeléseinknek megfelelő ügyfélfogadó helyiséget kezdetben 200 m2-en.
2009-ben a meglevő helyiségeinket nem csak teljesen felújítottuk, de alapterületét 300 m2-re növeltük, hiszen új nagyformátumú vizes bázisú és Eco Solvent nyomtatónkat is megvásároltuk. Gépeinket az előkészítéstől üvegfallal, hermetikusan leválasztottuk, így megrendelőink is bepillantást nyerhetnek ebbe a munkafolyamatba.
2010-re két vidéki
telephelyet alakítottunk ki. Az egyik Hajdúhadházon, ahol a digitális nyomó - és kötészeti berendezéseinket egy részét üzemeltetjük illetve Dunabogdányban,
ahol a nagyformátumú nyomdagépeinket és egyéb kötészeti gépeinket működtetjük.
Ebben az évben került megvásárlásra egy új fejlesztésű Bio Solvent táblanyomtató berendezés, mely a növényi olaj alapú festéknek köszönhetően, teljes mértékig környezetbarát, sőt a nyomatok megnövekedett élettartamát eredményezi.
2011-ben bővítettük az üzemhelyiségünket további 100m2-rel, melynek kialakításánál törekedtünk megfelelni, a legújabb munkakörnyezeti, munkavédelmi és biztonsági elvárásoknak. Az állandó páratartalmú, klimatizált, és speciális világítással ellátott gyártótér nagyban megkönnyíti a gyártási folyamatokat.
2009 óta cégünk folyamatosan indul Európai Uniós pályázatokon, melyeket siker koronázott immár három alkalommal.
A sokféle tevékenységi kört, alágazatokba tömörítettük, valamint újakat is nyitottunk, megkönnyítve ezzel a rendelkezésre állást.
A tájékozódás könnyítése érdekében a különböző nyomdaipari termékeket megrendelői igény és technológia szerint csoportosítottuk, mint plasztikkártya gyártás, digitális nyomtatás, plakát nyomtatás, és a főként mérnöki irodák tevékenységét kielégítő tervrajzmásolást. A dekorációs megrendelések is külön oldalt kaptak, úgy, mint a weblapokkal kapcsolatos szolgáltatások.
Egy nagy kapacitású saját szervernek köszönhetően, az általunk tervezett weboldalakat magunk üzemeltetjük, és ügyfeleink részére webhosting szolgáltatást tudunk nyújtani.
Le Coin Kft.
1066 Budapest, Lovag utca 16.
Telefon: +36 1 373 0586, Fax: +36 1 373 0587
E-mail: info@lecoin.hu








